MÁSODIK FEJEZET

1

José pincér aludt. Aludt, miközben egy pillanatra megállt a levessel, aludt, amíg a szakács tálcára tette a húst, és aludt, amikor egy svéd magántanár ölébe kitálalta.

Az ordításra felriadt.

Hutchins, a fűtő is aludt. Aludt, amíg a szén begurult a kazánba, aludt, miközben felemelte a lapátot, és aludt, midőn leejtette a főgépész lábára.

Az ordításra felriadt.

Az első tiszt közölte a kapitánnyal, hogy José, a pincér állandó aluszékonysága súlyosbodott.

A gépész közölte a kapitánnyal, hogy Hutchins, az amerikai fűtő már csak percekre ébred fel, ha éppen ver valakit.

Néhány matróz összesúgott. Furcsa tünet harapódzik el a hajón. Már ketten megkapták.

A szállásmester közölte Fülig Jimmyvel, hogy baj lesz, mert ha a gyengélkedőket megfigyelik, kiderül, hogy egyik sincs itt, csak Fülig Jimmy szolgál a hajón mint átváltozóművész.

Fülig Jimmy megint csak azt mondta, hogy nem ő a hibás, hanem az utasok. Túlságosan eleven mindenki a hajón. Azonnal megnyugodnának a kedélyek, ha más is álmos lenne. Azt ígérte a szállásmesternek, hogy majd megkísérli egyensúlyba hozni a dolgot. Másnapra azután gondoskodott róla hogy az utasok élénk hangulata csökkenjen.

És ezt nem kellett volna tennie!

Pontban fél négykor délután (ázsiai időszámítás szerint) a hosszúsági és szélességi fokok bizonyos számadatainak megfelelő helyen, teljes szélcsendben folytatta útját a Honolulu-Star, tizennyolc tengeri csomó sebességgel, a Malakka-szoros felé. A sétafedélzeten egy szalonzenekar muzsikált, és az egyik utas azt mesélte két hölgyismerősének, hogy a hajón valami nincs rendben. Állítólag egy álomkór-gyanús eset fordult elő, de titkolják az utasok előtt.

Négy óra 10 perckor (ázsiai időszámítás szerint!) a hajóorvos a kapitány intézkedésére magához rendelte a szállásmester útján José Pombiót, a pincért, és Wilson Hutchinst, a fűtőt. Egyszerre!

Négy óra 12 perckor (időszámítás fenti világrész szerint) a szállásmester a kabinjába ment, és gyermekkorából visszaidézett imádságokat mormolt. Bizonyos volt benne, hogy törlik a nyilvántartott tengerészek névsorából.

Négy óra húsz perckor José, a pincér megjelent az orvos előtt, aki éppen egy könyvben lapozgatott izgatottan.

Az álomkór különleges megjelenési formái, amikor szórványos megbetegedések alapján lép fel, és kísérő tünetei elmosódnak.

A leírás egy hajó esetét vette példának, ahol egyetlen cecelégy került a rakománnyal együtt a fenékbe, és még mérsékelt égöv alatt is képes volt a ragályt terjeszteni.

Az orvos felnézett a könyvből. Ott állt előtte José, a pincér, könnyed testtartással, és szerényen hortyogott.

- Halló!

- Ki beszél?! - riadt fel José.

Az orvos nézte. Hm... Gyanús! Szenvedő arc, ernyedt vonások, mélyen ülő szem, bárgyún nyitott száj, szabálytalan légzés.

- A feje fáj?

- Igen.

- Dohányzik?

- Inkább innék valamit.

- Nem kínáltam!

- Elég baj, mert dohányzom.

- Járt Afrikában?

- Két éve.

- Szülei élnek?

- Az anyám.

- Az apja mibe halt meg?

- Búcsúba. Heveny lövöldözés meg minden ilyesmi...

- Iszik?

- Most, hogy meghalt, nem hiszem.

- Ember! Ne tréfáljon! Itt komoly dologról van szó! Fáj valamije?

- Itt a bordánál nyilall...

Az orvos betett valamit a fülébe, amiről lelógott egy gömbölyű hangerősítő. Ezt Fülig Jimmy bordáira helyezte.

- Sóhajtson.

Fülig Jimmy megragadta a bordáin nyugvó fémet, és belekiáltott:

- Csiklandós vagyok!

Az orvos üvöltve ugrott hátra, mert úgy érezte, hogy egy nehézüteget sütöttek el a füle mellett.

- Ostoba alak!... Megsiketít... Mióta érzi ezt a fájdalmat a bordáin?

- Amióta a kormányos a sötétben véletlenül rálépett.

- De most már menjen!

- Kérem szépen... nem kaphatnék valamit fejfájás ellen...? Nagyon fáj a fejem.

Ez hazugság volt. De az orvos elhitte, és azonnal odament a szekrényhez. Fülig Jimmy követte. Messziről látta azt a kis tartályt, amin ez állt felírva egy címkén:

ÓPIUM!

Ez sűrűn alkalmazott gyógyszer errefelé, a megváltozott éghajlat és a szokatlan táplálék miatt gyakorta fellépő emésztési zavarok ellen. Az orvos már kivett egy fejfájás elleni port, amikor csörömpölést hallott. Az ostoba pincér lelökött az asztalról egy poharat.

- Hordja el magát!

José elsietett. De amíg az orvos hátranézett a csörömpölésre, addig gyorsan a zsebébe csúsztatott az ópiumostartály belsejéből vagy hat kisebb doboz gyógyszert, több mint felét az ópiumkészletnek.

Ez 4 óra 44 perckor történt. (Greenwichi időszámítás szerint: 4 óra, 12 perc, 8 másodperc!) Közvetlenül az uzsonnaidő előtt.

Öt óra 15-kor a kapitány felszólította az utasokat, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát, a hajó rendelkezik a járvány lokalizálásához szükséges eszközökkel.

A pánik akkor tört ki, midőn a három úr, akik uzsonna után elaludtak, csak hosszas élesztgetésre tértek magukhoz. Az egyik Mr. Gould volt, a hatalmas nevelő. Ez aludt a legmélyebben. Pedig uzsonnatájt még igen élénk volt.

Most mélyen aludt.

Másnap, reggeli után (9 óra 27 másodperc az északi és déli szélesség megfelelő fokai között) két újabb utas merült mély álomba, és délben a kapitány utasította a rádióst, hogy tudakolja a közelben tartózkodó hajók neveit. Esetleg segítségre szorulnak.

Dráma az óceánjárón!

Az utasok nagy része ekkor már sejtette, hogy azon hátborzongató tengerésztörténetek egyikét élik át, amelyeket oly sokszor kigúnyoltak, mint például a Kísértethajó, vagy nem is szólva a Bounty lázadóiról, akik emberhúst is ettek.

Azzal valamennyien tisztában voltak, hogy még ötven év múlva is megoldatlan lesz a rejtély a hajóról, amely csendesen siklott Szingapur kikötője felé, a gát mellett megállt, de nem szállt ki utas, egy hang sem hallatszott a fedélzetről: mindenki meghalt! A Honolulu-Star tragédiájáról filmet gyártanak, és az emberek beülnek csinos nőismerőseikkel a moziba, hogy megnézzék. Azután azt mondják majd: "marhaság!"

Egy koppenhágai zeneszerző erélyesen követelte, hogy a kapitány bocsássa le a mentőcsónakokat, és ki-ki meneküljön, amerre tud. Miután a kapitány ezt megtagadta, jegyzőkönyvet akart felvenni az esetről, de közben elaludt.

Az emberek bezárkóztak kabinjaikba. A rettegés, a rossz előérzet lett úrrá mindenkin.

És egy utas végre igazán jól érezte magát. Este lenn a bárban még zongorázott is.

Az állítólagos Mr. Irving volt ez az utas.