Sokunkban felmerül a kérdés, hogy ami nekünk jó volt, az miért ne lenne jó a gyerekünknek is. Egyáltalán jó volt e nekün az úgy ahogy volt? Lehetne a kérdésnek romantikus vonatkozása, de most a magyar oktatásról, szorosabban a kötelező olvasmányokról van szó. Nem titkolt célom az Olvasó oldallal, hogy megszerettessem sokakkal az olvasást. Az irodalom óráknak is valahol ez lenne a célja. De ezt a célt gyakorlatilag már akkor szem elől tévesztették mikor én 86-ban iskolába jártam. És úgy látom ez mára már csak rosszabb lett.
A pedagógusok, tanárok csoportja gyakorlatilag három részre szakadt. A hagyománykövetők akik mindenáron kötik az ebet a karóhoz, és jottányit sem engednek. Ők akik ragaszkodnak a kizárólag klasszikus irodalom, klasszikus olvasmányok minden ároni torkon lenyomásához. Az akármi áron de magolja, olvassa, memorizálja, mondja fel, írjon róla oktatáshoz. Kérdés az, hogy ez mennyire szól az olvasás megszerettetéséről. Elárulom semennyire. Mást nem lehet vele elérni csak a teljes elidegenítést. Az oktatás a gyermekekért van, és ezt sokan elfelejtik. Elsősorban nem munkahely az iskola, nem a tanárokért jött létre és nem az a célja, hogy kedves pedagógus nénikek munkát biztosítsanak. Az iskolák és oktatási intézmények elsődleges célja és feladata, a gyermekek okatatása és nevelése. Levéve a szülő váláról a terhet, elsősorban a tanítás terén. De egymástól nem elkülönülve, hanem együtt dolgozva. De őszintén? Én azt látom, hogy sok szülőben forr a vér mikor a gyerekének olyan regényeket kell olvasnia amitől annak idején már ők is olyan távolt voltak mint Timár Mihály és Greg Heffley. A klasszikus irodalmat csakis úgy lehet megszerettetni ha előtte már a kortárs irodalmat is élvezzük. És ebben a gyermek sokkal inkább partner mint sok tanár. Nagyon szeretem a klasszikusokat, de húsz éves koromig egy klasszikust sem olvastam szivesen. Miután végigjártam a kortárs irodalom számomra kedves gyöngyszemeit, szinte falni kezdtem a klasszikusokat. De előtte mikor a tanár próbálta belém erőszakolni a Revizort meg a Háború és békét, úgy behúztam a kéziféket, hogy az irodalmi vénám kivitte a virtuális szélvédőt. Azt gondolom ha egy gyerek nem szeret olvasni az egyaránt szülői és pedagógiai hiba. De valljuk be őszintén, a legtöbb gyermek úgy kerül be az iskolába, hogy szereti a meséket hallgatni, hiszen otthon és az óvodában is napi szinten olvasnak neki. Én még egy gyerekemtől se hallottam, hogy ne örült volna az ovis meseolvasásnak. Egyik se mondta, hogy ne olvassak este mesét. Akkor valahol menet közben romolhatott el valami. Amíg ebből az első típusú tanárokból áll a tanerő, garantálom, hogy nem fogja el a gyerekeket a tömeges olvasási roham.
A második a lavírozó csoport, akik a klasszikus olvasmányok mellé próbálnak becsempészni egy kis kortársi csodát. Azt kell, hogy mondjam már ez is jobb mint a semmi, mert legalább eljut hozzájuk egy kis öröm-élmény is. És talán egyszer ráfanyalodnak a klasszikusokra. Ezek a pedagógusok, akik maguk sem értenek egyet a hagyományos oktatással, de kötik őket a szabályok. Próbálnak megfelelni a pedagógiai elvárásoknak, tanmenetnek, klikknek, natnak és valahol a sor végén legalább a diákoknak is egy kicsikét. Ők azok akik tehetetlenek. Szeretik a gyerekeket és elmondják őszintén, nem értenek egyet vele de sajnos el kell olvasni. Legalább a felét. Ők akik félre néznek egy pillanatra ha nem megy kívülről a Toldi első 36 sora.
És a harmadik csoport, az a csoport, ha klubb lenne biztos fizetnék tagságit. A gyermekekért csoport. Akik maguk sem felejtik el milyen volt gyereknek lenni. Ők azok akik harcolnak, szembemennek, akik nem csak a fizetésemelésért küzdenek hanem a srácainkért is! Sőt elsősorban csak értük! Ők azok akik tudják, hogy megvan a helye és ideje a klasszikusoknak is. De az semmiképpen nem az általános iskola vagy ha igen akkor sem úgy ahogy most. Ők azok akik tudják, hogy nagyszerű könyv a Bűn és bűnhődés, de kell hozzá egy érettség. És majd ha túl vagyunk az Egy ropi naplóján akkor pár évre rá jöhetnek az orosz klasszikusok, sőt akár egy Szókratész is. Ők akik becsempészik a Varró Danit a Lackfit egy Meg Cabotot. Aztán jöhet egy Montgomery, majd egy Karinthy és társai. De ezt a csoportot sajnos az első csoport igyekszik szakmaiatlannak és lázadónak beállítani. Holott ők azok akik tényleg betöltik az a pozíciót amire rendeltettek. A tanításra! Megtanítani szeretni az olvasást. Megtanítani, hogy hosszú az út Mici Mackótól a Prémvadászokig. De megéri, megéri utazni egy olyan irodalmi szupersztrádán haladva amely telis tele van csodával, humorral, megismeréssel, kalanddal. Remélem, hogy ez a csoport előbb vagy utóbb felül kerekedik a demagógián, az intelektuális sznobizmuson és ha már harcba szállt, akkor győzedelmeskedik és új irányt mutat. Azt az irányt ami járható, de még nem kitaposott. Azt az irányt amely a gyerekeknek van és a gyerekekért. Akkor megígérem, én mint szülő partner leszek, hogy együtt oktassunk és neveljünk. De addig is, itthon Geronimo Stilton lesz a főhős és Tigris és Mici Mackó!
Soós Hajni
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…