Istennel szemben

Van, hogy haragszunk az Istenre, hogy miért nincs velünk

Van úgy, hogy nem értjük miért nem fogja senki sem a kezünk

Haragban állunk az Éggel, szemben a mindenséggel

Nem hallgat meg, nem ér hozzánk a keze

Olyan mintha nem is lenne látó szeme

Elfelejtjük milyen volt ringató karja,

Távol van, nem vár már haza

Nem, nem hallom milyen volt a hangja

Nem szól úgy mint régen,

Nem hatol át a mindenségen

Düh van és harag! Széjjel vet egy vad indulat!

Ordítok csak az égre: Törj össze Isten!

Vagy engedj el végre!

Nem akarok már szolgád lenni!

Mert nincsen, nincs bennem semmi!

Elfárad a lélek, nem megy már előre

Elfogynak a barátok mellőle

Lerogy a térd, nincs benne több erő

Nincs többé cél, nincs többé jövő

Fáradt lélekből jó sosem jön elő

Harcom csupán az enyém, és nem látszik ,

Nem látszik az út végén fény

Kihalt belőlem minden remény

Nem bírok, nem bírok tovább menni

Ennyi volt, be kell fejezni

Nem akarok győztes lenni

De nem ilyen az Isten, nem ember, hogy hazudjon!

Legbelül tudom, hogy vár rám otthon,

Látja Ő ha fáj a szív,

És mi meghalljuk, ha csendben hív!

Mert máshogy hall a megtört szív.

Ha össze is tör, bekötöz majd

Ha elfáradunk karjában tart

Ha haragszunk rá, Ő megbocsájt

Ismeri az ember baját

Ha el is fogy az összes barát

Hinnem kell, hogy vár rám otthon

Ha hozzám szól tudom, hogy meghallom

Hinnem kell, hogy olyan Ő mint régen

Hogy áthatol a mindenségen

És nem leszek üres én sem!